Akik ismernek, azoknak talán nem újdonság, hogy az egyik legkedvesebb íróm Edgar Allan Poe. Teljesen lenyűgöz a stílusa, a sötétsége, a komorsága és a más tudományokban való jártassága. Először - mint gondolom legtöbben - A Holló című vers kapcsán találkoztam a nevével, de az azóta elolvasott novellái és versei csak megerősítették azonnal feltámadt érzésemet, miszerint nem mindennapi íróról van szó. Az alábbiakban néhány novelláját szeretném jobban bemutatni.
A hosszúkás láda
Nem véletlen, hogy ez a kevésbé ismert novella kerül először terítékre. Akárcsak első olvasásra, minden további alkalommal is újra és újra megragad és elvarázsol. Nem hosszú műről van szó és sajnos a köztudat nem is tartja kiemelkedőnek, számomra azonban az egyik leggyönyörűbb, Poe írásai közül. A szerző egy hóbortos művész egyik barátjának szemszögéből meséli el egy hajóút történetét. A novella legnagyobb részében a barát gondolatai jelennek meg, amint a művész gondosan rejtegetett titkának megfejtésén töri a fejét. Annyira ki van dolgozva ez a motívum, hogy idővel már mi is azon kapjuk magunkat, hogy nem bírunk másra gondolni, minthogy vajon mi a titok, van-e egyáltalán, hogyan fejthető meg. Sajnos azonban, mivel egy novelláról van szó, a titok nem marad sokáig titok. Viszont a milyenségének köszönhetően ezt egyáltalán nem bánjuk. Magával ragadó és csodálatos az irány amerre a hajó kormányoz bennünket. Végtelenül megható és elérzékenyítő; a hatása alól senki sem vonhatja ki magát. Mindenki, aki egy kicsit is romantikusnak tartja magát, feltétlenül olvassa el.
A vörös halál álarca
Ez már egy kicsivel ismertebb történet. Egy Poe különkiadásban is szerepel, a Rémtörténetekben. (Egyébként kiváló kiadás, remekül a hangulathoz illeszkedő rajzokkal; kár, hogy csak négy novella fért bele) Elsősorban olyanoknak ajánlanám, akik hajlamosak elítélően nyilatkozni az emberiségről, és nem sok jót néznek ki a társadalmunkból. Ők biztosan értékelni fogják. A történet emberi főszereplője Prospero herceg (lehetséges utalás Shakespeare A vihar-beli mágusára), aki vendégeivel bezárkózik kastélyába, míg kint a pestis szedi áldozatait. Ők remekül szórakoznak hónapokon át, míg a falakon kívül egyre hullanak az emberek. A kastély különleges szobákkal rendelkezik, mindegyikben különböző szín dominál. Van élénkkék, bíbor, zöld, narancsszín, fehér, lila és fekete szobánk. A történet igazi főszereplője pedig a fekete szoba, jobban mondva a benne álló óra, amely minden órában, mikor ütni kezd, megdermeszti a vendégek sokaságát, félelmet lop a szívükbe és reszketést a tagjaikba. Ez a dermedség elkerülhetetlen, hiába fogadkozik mindenki, hogy nem fogja megtorpantani az óra ütése, a következőnél már újból riadtan áll, mozdulni sem mer, míg el nem hal a hang. A vége felé megjelenő alak leírása borzongató. Az az a rész, mikor feltétlenül ki kell küszöbölnöd minden zavaró tényezőt. Egyedül, egy kényelmes karosszékben összehúzva magad, kirekesztve a világot kell olvasnod. Add át magad a hangulatnak, hagyd, hogy körülfonjon a félelem, hogy a történet szereplőjévé válj, és akkor a leírás eléri a kívánt hatást...
Folyt. köv.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.